miért?

semmi sem jött össze.     minden olyan zavaros.     kirekesztettnek érzem magam.  

boldog körülöttem a világ. csak én vagyok kivétel, no meg a fák.

a fák szomorúak.

nem nem nem, nem engedhetem túl közel magamhoz. már ígyis túlságosan kitárulkoztam, többet mutattam a kelleténél. alig ismerem. félek megmutatni az valódi énemet, félek attól, hogy valaki olyannak ismerjen meg, amilyen tényleg vagyok. és még jobban félek attól, hogy valaki így kedveljen.

van az a bizonyos fal, amit senkinek sem hagyok ledönteni. addig, amíg azt el nem érik teljesen nyitott vagyok, de mikor már ott tart az illető hirtelen bezárkózom.

nem tudnék senkiben sem feltétel nélkül bízni, nem tudnám elviselni, ha valaki ennyire ismerne, félnék, ha bárki is túl közel kerülne hozzám. 

véletlenül berugtam tegnap. már este tudtam, hogy szörnyű másnappal fogok ébredni, ez persze így is lett. nagyon örültem neki. ittam sok vizet, pihentem, de semmivel sem lett jobb.

este elindultam itthonról, de kicsit később ki is derült, hogy teljesen használhatatlan vagyok, úgyhogy most hazajöttem. de itt se jobb, ráadásul még unatkozom is.

megint sikerült lebasznom egy teljes szombati napot. 

-hiányozni fogsz azért egy kicsit.

-te is nekem

-TÉNYLEG?